Okos Közösségek Akadémia

A projekt első lépéseként került megrendezésre az Okos Közösségek Akadémia (Smart Communities Academia) 2017. szeptember 28-29. között, Legénden, Nógrád megyében. A nemzetközi workshop és konferencia szervezéséért, szakmai irányításáért a Szent István Egyetem, azon belül is a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar volt a felelős.

A rendezvényen plenáris előadóként részt vett:

  •  Dr. Mezei Dávid Csaba, agrár- vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár,
  • Balla Mihály, országgyűlési képviselő, fejlesztési biztos,
  • Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke,
  • Tunkel Tamás, Legénd Község polgármestere,
  • Bíró Anna, a Közösség a Megújuló Vidékért Egyesület alelnöke és
  • Gerard Van Berkum, Legénd Község lakosa.

A nemzetközi tudományos konferencia célja az volt, hogy összehozza a gyakorlati és akadémiai szféra szakembereit a projektben lefektetett fő célok figyelembe vételével. A konferencián a szakértők, egyetemi oktatók, PhD hallgatók 6 – magyar és angol nyelvű – tematikus szekcióban mutathatták be kutatási eredményeiket, valamint tapasztalataikat az okos közösségekhez kapcsolódó témakörökben. A rendezvény sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy mintegy 25 ország több mint 100 résztvevője képviseltette magát és vett részt a szakmai programban.

A konferenciához kapcsolódóan – a beküldött kéziratokból – tudományos konferenciakiadvány is készül az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának koordinálásában.

További információ az alábbi elérhetőségen kérhető:
Dr. habil. Nagy Henrietta
egyetemi docens
Szent István Egyetem
Cím: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
Email: Nagy.Henrietta@gtk.szie.hu
Mobil: 003630-267-8970; 003628-522-000/
Web: http://gtk.szie.hu/

gtk.szie.hu

mailSajtóközlemény

 KÉPEK A RENDEZVÉNYRŐL

Aktuális

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Okos Falu Cím elnyerésére

Tovább »
Események
Március 2024
HKSzeCsPSzoV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627
28
293031
Hírlevélre feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön az aktuális hírekről, eseményekről!

Jelen honlap tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.